A Soltész család szőlő és bor szeretete régmúlt időkre nyúlik vissza. Bizonyítja ezt az a dokumentum, amely szerint Soltész József – Soltész Miklós édesapja – szőlője és bora után 1922-ben Bodrogzsadányban adót fizetett.
Soltész Miklós 1940-ben Bodrogzsadányban született a család legkisebb gyermekeként. Életének alakulását döntően meghatározta gyermekkorában apjától tanult, tőle átvett gyakorlati tapasztalat és tudás.
Első munkahelye – amely egyben az utolsó is – a Tokaji Borkombinát volt. 40 évig dolgozott itt. Csak a cég neve változott Tokaj-Hegyaljai Állami Gazdaság, Tokaj hegyaljai Borkombinát és végül Tokaj Kereskedőház Rt lett.
Kezdetben Olaszliszkán pncevezető-helyettes, majd pincevezető. Feladata a szőlőfelvásárlás, borkészítés, borkezelés, aszúkészítés irányítása.
1992-ben Tolcsvára helyezték. Itt 3 felvásárló pince, a minőségi és múzeális pince vezetésével bízták meg. Innen ment nyugdíjba.
A borászkodást nyugdíjazása után sem hagyta abba. A családi birtokon termett szőlőből, mai megfogalmazással élve igazi kézműves borokat készít.
Igaz az évek során a borász teherbírásának csökkenésével egyenes arányban csökken szőlőterület is. Mára már csak a legjobb területekből maradt meg 1,5 ha. A Gellért -, Haraszt – és Meszes dűlőkben szőlők fekvése déli és délnyugati. Talaja vulkáni eredetű riolit tufa, amit ezen a vidéken a népnyelv „nyirok” talajnak nevez.
![Tokaji Aszu](style/images/content/wines/tokaji_aszu_6-small.png)
ARANY CHAMPION díjas 2002. évi 6 puttonyos aszú
Kiváló évjáratú Tokaji borkülönlegesség. Friss gyümölcsös íze, zamatgazdagsága, sav és cukortartalma tökéletes harmóniát alkot. A 14. Vinagóra Nemzetközi borversenyen ARANY CHAMPION díjat nyert.
![Vinagora](style/images/content/wines/vinagora.png)
![Tokaji Aszu](style/images/content/wines/tokaji_aszu_6_2001-small.png)
2001. évi 6 puttonyos aszú
Különleges minőségű bor. Élénk aranyszínű nemes és erőteljes. Elegánsan finom sava, illat és ízvilága harmonikus. Alkotóelemeinek sokasága cukor, sav, vitaminok és enzimek, kedvező élettani hatást fejtenek ki.
![Tokaji Aszu](style/images/content/wines/tokaji_aszu_4-small.png)
2004. évi 4 puttonyos aszú
Élénk aranyszínű, üde gyümölcsös íz jellemzi. Az igényesen jól kezelt aszú szép példája.